• broken image

    Pragmatikus idealista

    Egyetlen ember ereje és ideje kevés, mégis mennyi minden múlik rajta. Főleg, ha vezető. Cégvezető. Hiszek benne, hogy az üzleti életet vezetheti az értelem és az értékek. Hogy a kapcsolatok mellett akkor fenntartható hosszú távon, ha a teljesítmény és a tudás is főszerepet kap. Hogy vezetőként nem mindegy, tudatában vagyunk-e annak, mit hagyunk hátra magunk mögött.

     

    Mi választunk, milyen kontextust teremtünk a döntéseinknek, hány perspektívát látunk, és képesek vagyunk-e átlépni a korlátainkat. Tudunk-e értőbb, figyelmesebb, büszkébb, tudatosabb, nyitottabb, átláthatóbb, hatékonyabb, versenyképesebb és szerethetőbb világot építeni. Akár a cégeink történetén keresztül, amelyek az ország történetét is meghatározzák.

  • KONZULTÁLHATUNK

    Ha ezeken a területeken vannak kihívásaid, és szeretnéd ismerni a nézőpontomat. 

    broken image

    CÉGÉPÍTÉS

    Ökoszisztéma-értés, üzleti szereplők és hálózatok ismerete, vállalkozói koncepciók kialakítása és áttekintése, piacértés, kezdeti dilemmák vagy elakadások, megfelelő partnerek és befejtetési tapasztalatok hiánya, projektmenedzseri kihívások, a befektetőt érdeklő területek és a legfontosabb szereplők megismerése. Nem én leszek az adózási vagy jogi szakértőd, de ha az üzleti gondolkodással és ökoszisztémával kapcsolatosan elakadtál, nagy valószínűséggel fogok tudni praktikus szempontokat és tanácsokat adni. Mentorként és startup-versenyek zsűrijeként vállalkozások százait láttam közelről, és a legsikeresebbnek tartott magyar startupok alapítói mellett dolgozom az elmúlt 8 évben.

    broken image

    MÁRKA/ÉNKÉP-MAPING

    Főleg személyes márkaelakadások, portfólióbiztonság és bizonyosság terén beszélgetek szívesen. Ha nehezen térképezed fel, mi is lehetne a témád, az erősséged, milyen szcenáriókat láthatnál magad körül, jól jöhet egy külső szem. Ha szeretnéd érteni, milyen potenciál van benned, hogy lehetne fedésben az ígéreted és a valóság, mi illeszkedik a legjobban a karakteredhez, a tudásodhoz, a tapasztalatodhoz, a motivációdhoz, jól jöhet a struktúrált végiggondolás, közös stratégiaalkotás. Örömmel támogatok női útkeresőket.

    broken image

    ÜGY

    Ha foglalkoztat a gondolat, hogy mit hagysz hátra magad után a világban, mik az értékeid, mi a motivációd és ennek mentén mi lehetne az ügyed, ami meghatároz, beszélgessünk. Olyan ügyekkel szeretek foglalkozni, amelyeknek lehet hatása a környezetedre, az országra vagy akár a világra. Teljes koncepció kidolgozásával töltöm a legszívesebben az időt egy ügy kapcsán a probléma felvetésétől az arra adható megoldásokig, metrikával, fenntartható működési modellel, szervezeti struktúrával. Alakítsuk ki együtt a víziód. De akkor is boldogan segítek, ha a lehetőségeid egyelőre nem engedik meg, hogy akár egy évtizedre is egy ügyet támogató/finanszírozó elkötelezetté válj, csak szeretnél tudatosan dönteni és értelmes adományozási stratégiát kialakítani magadnak, szívesen segítek. 

  • BÜSZKESÉGFAL

    broken image

    A BMW Foundation Responsible Leaders Networkjének tagja lettem 2023-ban

    Ez egy globális közösség olyan vezetők számára. Több mint 2 300 Felelős Vezetőt köt össze több mint 100 országban. A Responsible Leader olyan vezető, aki szakmai és személyes kötelességein túl társadalmi változásokért dolgozik a közösségeken, kultúrákon és országok között - közösségek, kultúrák és országok között. A résztvevők különböző területekről érkeznek: üzleti élet, politika, civil társadalom, tudomány, művészet, média. A legfontosabb az, hogy képességüket vagy erős potenciáljukat mutassák be mások inspirálására, jópéldával vezetésre, változás elősegítésére és hatás kiváltására.

    broken image

    Philanthropy for Impact - Prágában és Konstancinban

    2023 tavaszán elvégeztem egy intenzív kéthónapos executive leadership programot aktív és leendő filantrópok számára. Fő célja az egyéni és kollektív képességek növelése rendszer-szintű változás létrehozásához és támogatásához a növekvő bizonytalanság és bonyolultság időszakában.

    broken image

    Menedzserek a Társadalomért Különdíjat kaptam 2021-ben

    A Menedzserek Országos Szövetsége díjazta az üzleti közegben végzett kultúraformáló tevékenységemet.

    broken image

    Re-Business címmel műsort vezetek újra

    A Betone Network felkérésére. Eddig hat évadon át hatvanhárom részben jártuk körbe a vendégeimmel, hogy az üzleti siker nem csak a pénzről szól. A verseny nem azt jelenti, hogy mindenáron legyőzöd a többieket. A kapitalizmus pedig nem szükségszerűen kizsákmányoló. Olyan üzleti szereplőkkel beszélgetek, akik azt vallják, hogy ami jó a cégünknek, lehet jó a világnak is.

  • MILYEN FORMÁBAN?

    Több lehetőség közül is választhatsz:

    1

    Gyors és hatékony

    1 óra, akár elektronikus platformon keresztül.

    2

    Klasszikus és lényegretörő

    2 óra személyesen.

    3

    Átfogó és célirányos

    4 óra személyesen.

    4

    Elmélyült és intenzív

    Egy egész nap, legalább 8 óra együtt.

    5

    Folyamatos és tervszerű

    Egyeztethetünk egy konkrét projekt kapcsán is. Ez legalább 3x4 óra konzultációt feltételez, de persze függ a konkrétumoktól.

  • CÉG ÉS ÜGY

    Amelyeknek alapításában és építésében résztveszek

    broken image

    Partner

    Kockázati tőkebefektetőcég, amely a régió országaiban keresi a gyors növekedésű, globális piacon értékesítő technológiai startupokat.

    broken image

    Ügyvezető

    A Bridge Budapest az érték alapon és hosszú távon gondolkodó üzleti cselekvők mozgalma egy versenyképesebb és szerethetőbb üzleti jövőért. Olyan országban szeretnénk élni és gyerekeinket felnevelni, ahol az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény. Olyan érték alapú, üzleti ökoszisztémát építünk:

    • ahol nem csak néhány cég elkötelezett társadalmi ügyek mellett, hanem ez jelenti a vezetői normát;
    • ahol a vezetőknek tudatos, hosszútávú stratégiájuk van arra, mit hagynak hátra maguk mögött;
    • amely elkötelezett a jövő generációjáért.

    A szervezet két fő pillére az Edisonplatform és a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés. A szervezet saját médiuma, a Bridge Business üzleti blog.

  • ÉRTÉKEK

    Amik meghatároznak

    broken image
  • HOGY JUTOTTAM IDE?

    Mindig nehezen besorolható, ezért nehezen is befogadható dolgokat csináltam. Általában járatlan utakon. Magyarországon például elsőként indítottam esélyegyenlőséggel foglalkozó tévéműsort kereskedelmi televízióban Novák Péterrel, Strucc címen. Képernyőn is elsők között voltam, nem trendi alkatúként. 25 évesen saját produkciós irodát és kommunikációs ügynökséget is vezettem. A gyakran férfiak dominálta tech világban pedig én lettem az egyik legbefolyásosabb nő. 2016-ben megkaptam a Central European Startup Awards díját ebben a kategóriában. 2018-ban a Femcafé a leginspirálóbb nők közé választott, 2019-ben pedig a Forbes magazin a Legbefolyásosabb Nők közé.

     

    Címlaplány szeretettem volna lenni, de nem lettem. Egyik tanárom, Popper Péter azt mondta nekem, hogy mindig szép történeteket fogok mesélni. 15 évig dolgoztam azért, hogy a külvilág elismerjen. Riporter, szerkesztő, főszerkesztő, aztán műsorvezető lettem egy kereskedelmi tévében. A műsor népszerű lett, a nézők szerették. Mégsem találtam a hangom és az egyensúlyom, és mindenki meglepetésére, egyik napról a másikra hátrahagytam egy látszólag sikeres tévés karriert. Oktatóként maradtam csak a média világában, 5 éve tanítok digitális műfajokat a Filmművészeti Egyetemen, Máté Krisztinával közös osztályvezetéssel.

     

    Vitray Tamás és Horváth Ádám osztályában végeztem a Filmművészetin, de néhány évig kacérkodtam a gondolattal, hogy inkább antropológus kutató leszek. Aztán, amikor a barátaimnak elmeséltem, hogy a Corvinus diplomácia szakán folytatom, már csak a fejükhöz kaptak, hogy nem lesz már elég... Mindig a hiányérzetem vitt előre. Ma már nem aggódom, hogy nehezen érthető és besorolható ez a sokféleség, hogy széles érdeklődésem. Örülök neki, mert a kiteljesedésében éppen ez segít. A semmiből építkezés, a portfóliószemlélet és a “nagyobb kép” specialistája vagyok.

     

    A kíváncsiság, a szenvedély, a naivitás és az idealizmus jellemez a legjobban, de kívülről sokszor inkább kitartónak, tudatosnak, önmotiváltnak és határozottnak látnak. Ma olyan ügyet képviselek, amelyben a Filmművészetin elsajátított kommunikációs készségek, egy antropológus társadalmi érzékenysége és közösségekhez való viszonya és egy diplomata egyensúlyozási rutinja egyszerre kell, azontúl, hogy a vállalkozói énem is dominálhat.

     

    A LogMeIn, a Prezi és a Ustream által alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest egyik megálmodója, társalapítója és ügyvezetője vagyok. Korábban mentoráltam startupokat a Kitchen Budapestben, a Design Terminál startup programjában, a Magyar Templeton Programban és a Telenor Accelerate Programjában. Az üzleti élet meghatározó közösségét építjük, hosszú távon és érték alapon gondolkodó szereplőkkel. Ezt erősíti és koronázza meg az a munka, amelyet egy kockázati tőkebefektető cég, az Oktogon Ventures partnereként látok el. A régiós ökoszisztéma-ismeretem, a korai fázisú startupok mellett töltött mentorévek mind abban segítenek, hogy részese lehessek Magyarországról induló sikertörténetek építésének.

     

  • EZ IS ÉN VAGYOK

    Büszke csapattag, meghatódott kolléga, vezető, partner, tanácsadó, nyilatkozó, eladó, konferenciázó, magyarázó, beszélgető, újságcikk, kivetítő, legbefolyásosabb listán szereplő, TED-en bevezető, tanítvány, tanár, mentor, üzleti tanácsadó a Cápák között, vállalható üzleti szereplőkre felnéző, zsűritag, ösztöndíjas, utazó, rajongó, egyenlőség mellett elkötelezett, olvasó, hedonista, ex-celeb, közélet iránt fogékony, civil, vállalkozó, álmodozó, feleség, barát, szelfiző, delfinnel úszó.

  • Kollégák, partnerek mondták

    Kormos Dalma

    "Örök optimista, akinek az elképzeléseihez, ötleteihez nagyon könnyű kapcsolódni."

    Barta Nikolett

    "Olyan lehetőségeket lát meg az emberben, amelyre ő maga soha nem gondolt volna.”

    Fehér Gyula

    "Verának van egy hatodik érzéke: évekkel előre megmondta, melyik magyar startupok fognak berobbanni.”

  • A karrierutammal kapcsolatban a LinkedIn-profilom böngészését javaslom.

    És ha csak úgy írnál...

    broken image
    broken image
  • Ha szeretnél konzultálni, írj!

    A részleteket emailen egyeztetjük.

    Ha előadónak szeretnél rendezvényre hívni, azzal kapcsolatban is itt veheted fel velem a kapcsolatot.

    Adatokat nem gyűjtök. Az elérhetőségedet csak a válaszadásra használom.